Emlékszem, azon a kora tavaszi reggelen, szokás szerint fáradtan és kedvtelenül ébredtem, nagyjából délelőtt tizenegy körül. Nem volt egyetem, nem volt semmi programom, plusz munkám, tennivalóm, ráadásul úgy alakultak a dolgok, hogy egész nap egyedül lehettem a családi házban.

Gépiesen indultam szobám irányába, át az előszobán, hogy kihúzzam a függönyöket mint minden egyes reggel. Azonban a helyiség küszöbét átlépve megtorpantam és értetlenül bámultam. Íróasztalomnál egy férfi ült, barnás, '40-es éveket idéző öltönyben, szőkésbarna hajjal és folyamatosan az asztalomon lévő cuccaimat vizslatta; kézbe vett mindent, kipakolta a könyveimet, szivarjaimat és ügyetlenül forgatta kezei közt headsetemet.

- Hello. - Nyögtem ki végül, a fal felé hátrálva, ugrásra készen. Erre megfordult, ekkor volt lehetőségem végigmérni arcát, mely valahonnan nagyon ismerős volt. A férfi elvigyorodott, zakóját arrébb húzva órájára pillantott, majd szórakozott tekintettel megszólalt.

- Látom a pedáns, katonás, korai kelés nem saját jellemvonás volt.

- Mi? - Ráztam meg a fejem.

- Nem magadról mintáztad ezt bennem. Érted? Csak ugratlak. - Tápászkodott fel székemből, miközben fapofával néztem rá. - Ó és ne haragudj, kicsit felforgattam a cuccaid de nem bírtam a kíváncsisággal.

- Most komolyan, ki vagy te? - Kérdeztem végül.

- Hát a kedvenc karaktered. Rob Jackson százados, a nyolcadik légi hadseregtől.  - Mosolygott még mindig szórakozottan, kezet nyújtva. Megfogtam jobbját és meglepetten tapasztaltam, hogy nem álmodom, hús-vér emberi kezet markolok. Ekkor vettem észre másik kezében egyik kölnimet.

- Jaaa, igen, ne haragudj, nem tudom ki ez a "David Beckham" , de zseniális kölniket gyárt. Kicsit kifújtam belőle... - Nevetett zavartan.

- De... Ugye visszakaphatom azt a parfümöt? - Pillantottam bal keze felé.

- Persze, persze, bocsi. - Tette vissza asztalomra az üvegcsét. -  Szóval tudom, hogy ez kicsit meglepő és nem igazán tudod ezt most hova tenni, de csak nap végéig maradok.

- De mégis hogyan lehetséges ez? - Kérdeztem. Bár valóban nem tudtam mit kezdeni a szituációval, megpróbáltam "okés, hát legyen, adjunk egy esélyt a dolognak" szinten kezelni. 

- Lövésem sincs. - Vont vállat.

- Igazából, tudod ugye, hogy ez az egész elég para?

- Igen. - Bólogatott tágra nyílt szemekkel.

- Kicsit olyan, "Frankeinstein teremtménye" feelingem van. - Mondtam halványan mosolyogva.

- Nagyjából nekem is, de én inkább azt mondanám, hogy "Frankeinstein átkozottul jóképű teremtménye". - Vigyorgott vissza.

- Basszus, de nagy király vagy! - Szakadt ki belőlem, amint felnevettem.

- Ugyan, tudod hogy csak viccelek, hiszen szerénynek alkottál. - Legyintett Rob.

- És amúgy... Nem vagy éhes? - Kérdezem. - Csinálhatnánk reggelit. 

- Nem rossz ötlet. - Biccentett, kicsit kinyújtózva. - Cigarettát? - Húzott elő egy doboz Chesterfieldet zakója zsebéből. 

- Zenét? - Kérdeztem, amint kihúztam egy szálat a dobozból. 

- De nem látok rádiót, nagyjából... Sehol. - Nézett értetlenül. Hát persze, Jackson gyakorlatilag a '40-es évekből csöppent 2020-ba.

- Hááát, elég sokáig tartana elmagyarázni, hogy mindez hogyan működik, igazából rámenne az egész napunk. - Feleltem elgondolkova, amint meggyújtottam a cigarettát. - A lényeg, hogy 2020-ban is van rádió, de többnyire nagyon trash zenék mennek rajta. Ezen itt viszont, azt hallgatunk, amit akarunk. - Vettem a kezembe egy bluetooth hangfalat.

- Aha... Okés, hiszek neked. - Felelt, tettetve hogy érti az elmondottakat. - Sinatra, jazz, mehet? - Fordult felém, amint a konyhába értünk

- Jó az ízlésed. - Biccentettem, miközben kerestem a "My Kind Of Town"-t Ol' Blue Eyes-tól. 

- Igazából neked jó az ízlésed, haver. - Dőlt hátra a konyhai székben. 

- Na jó, ez egy kis spoiler lesz az USA történelméből, te még nem ismerheted ezt a számot. - Szóltam, miközben felemeltem a hangerőt. 

"Now, this could only happen to a guy like me...
And only happen to a town like this...
So, may I say to each of you most gratefully...
As I throw each one of you a kiss...

- Apropó, USA történelme... Tudod, én most gyakorlatilag egy 'időutazó' vagyok, akit te alkottál. Mesélj, mi újság odahaza 2020-ban? - Szippantott nagyot cigijébe. Nem tudtam jó ötlet-e lelőni a poénokat, de végülis ha a nap végén visszamegy a gportalos sztorik és játékok sorai közé, továbbra is én alakítom majd gondolatait és életét, szóval... Miért ne?

- Mi érdekel? - Kérdeztem, miközben odatettem a tűzhelyre főni hat tojást.

- Megnyertük a hidegháborút? - Vont vállat. Jó kérdés, ki tudja?

- Elvileg igen. - Vontam vállat én is.

- Elvileg?

- Hát, a Szovjetunió felbomlott, de ez amúgy is megtörtént volna.

- Ezaz..! - Vigyorgott maga elé. 

- És volt egy fekete elnökötök. - Fordultam hátra a tűzhelytől, jelentőségteljesen bólogatva

- Micsodaaa... Ember! - Nevetett fel. - Mármint semmi bajom a feketékkel, tudod, de akkor is... Mi a franc, ember?! Az USA-ban egy fekete elnök?

- Aztán volt egy női elnökjelölt is, pár éve és most is lesz. - Teszem hozzá.

- Női? Elnökjelölt? Okééé, ez most kicsit... Fura. Már az is meglepett, mikor kiderült, hogy a Fritzeknek női pilótáik voltak, de most ez kicsit sok, nem biztos hogy a többi részletet hallani akarom a 2020-as Amerikáról. Remélem azért több háború nem volt. - Fejezte be kissé komoran, miközben mindketten újabb cigarettára gyújtottunk. Úgy véltem, ideje témát váltani.

- Szóval.. Casanova, mi?

- Hát, ez az eddigi sztorikból nekem nem jött át. - Vonta fel szemöldökét. - És tudod; szerény vagyok, nem tartom magam annak.

- Biztos nem jött át, mert szerintem egy laza és jó stílus többet ér...

- ...mint egy kínos csajozós duma. - Fejezte be mondatomat, miközben cigijével a kezében rám mutatott az asztal túlsó végéről. - De tényleg, ebben a világban, hogy ismerkedtek?

-  Hát, legtöbbet interneten beszélgetünk, írunk egymásnak, azt hiszem. 

- Ezen a kis micsodán? - Pillantott mobilomra.

- Aha.

- De akkor hogyan látod, hogy egyáltalán bejössz-e a csajnak?

- Azt hiszem sehogy... - Gondolkodtam el. - Talán ha nem ír többet vissza akkor nem jössz be neki.

- Jesszus... Hálás vagyok, amiért úgy döntöttél, hogy akkor élhetek, amikor valójában élek. - Nem csoda, hogy nem tetszett neki amit hall, hiszen történeteimben és anno a játékunkban is egy tipikus, '30-as , '40-es évekbeli amerikai férfi volt. Időközben elkészült a főtt tojás, amit friss kenyérrel és majonézzel, némi sóval ettünk, a lejátszási listán pedig már a "The Girl from Ipanema" szólt.

- Ha már így összespanoltunk, mit akarsz ma csinálni, amíg élvezheted 2020-at? - Kérdeztem tőle. 

- Nem igazán tudom, jó kérdés... Talán megnézném a többieket. 

- Kiket? - Pislogtam értetlenül.

- Tudom hogy Grossendorf, Taylor és Stover mögött is áll valaki. Érdekelne ki az. Mellesleg van esély rá, hogy őket is meglátogatta a karakterük, nem? 

- Nem hiszem hogy ez menni fog. - Jelentettem ki. Rob kérdőn nézett rám. - Budapesten vannak és mire odaérnénk hogy megszervezünk egy talit, plusz odautazunk... Vissza kéne menned.

- Ehh, igaz... - Szívta a fogát. - Ja, és ha már szóba hoztad, bocsi Budapest miatt. Tudod, nyolcadik légi hadsereg, 1944...

- Ugyan már! - Legyintettem. - Igazából az az én hibám volt, hogy te is ott voltál akkor. - Igen, ekkor már eszembe jutott, hogy anno nyitottunk egy frpg fórumot Aranysason, ami Budapest bombázásáról szólt. 

- Ezzel nem tudjuk megoldani? - Vette kezébe a mobilomat

- De... Lehet hogy felhívhatjuk őket vagy ilyesmi...- Gondolkodtam el. - Ne menjünk akkor sehova.

- Egyelőre maradjunk, nem tudom mit kezdenék odakint a "való élettel". - Sóhajtott nagyot. - Ráadul a magyar való élettel.

- Okés akkor... - Itt kezembe vettem a készülékemet és kikapcsoltam a zenét. - Dobjunk egy videóhívást az igazi Grossendorfnak.

- Kiváló! Bármi is legyen az a videóhívás...