Már elég régóta tartott az egyhangú repülés és beszélgetés a kék ég és a szintén kék tenger között, a felhőtlen tiszta égen. Pontosabban voltak felhők, de csak néhány, és a nap is forrón világította meg a gépek ezüstös, karcsú testét. Néhány bombázót feltűnő "foltozások" tarkítottak a törzsén. A láthatóan új, cserélt lemezdarabok néhol elütöttek a többi kissé piszkos, kormos résztől. A Lucky Echo kopott fülkéjében Jackson százados és Stover hadnagy szó nélkül ült egymás mellett, nem igazán találtak közös témát. Az oldalsó lövészek megengedték maguknak hogy leüljenek a földre és unalmukban a töltényeket nézegessék. Jackson a kötelékben mellette haladó gép kapitányának, Hooker századosnak integetett, amit az nem igazán látott. Minden békésnek tűnt, annak ellenére hogy háborúzni indulnak.

-Mit akarsz csinálni a háború után? - Kezdeményezett végül egy beszélgetést Stover hadnagy, miközben a barna bőrkesztyűit igazgatta.

-Én? Hát... Igazából nem is tudom. Persze gondolkodtam rajta de... Először is hazamennék Kentuckyba,és soha többé nem háborúznék. Aztán keresnék valami munkát. Esetleg... Nem, most nem jut eszembe semmi jó, de valahová biztosan felvennének. Talán rendőrnek? Hm. - Válaszolt kissé dadogva és láthatólag mélyen elgondolkodva Jackson.

-Már persze ha túléljük ezt a baromságot. -Tette hozzá a hadnagy, mire a kapitány fapofával nézett rá, majd mikor a barátja elkezdett nevetni ő is megértette a kissé durva viccet. A bombázók kísérete P-51-es vadászokból állt, amiknek mindkét szárnya alatt póttartályok lógtak a hosszú útra. Hátul George és Laurie lövészek ültek szótlanul, arrébb pedig a navigátor tekintgetett ki a gépből, miközben a térképet bújta.

-Mindjárt ott vagyunk! -Mondta a pilótáknak.

-Igen, azt hiszem látom a szárazföldet... -Nyújtogatta a nyakát a másodpilóta. Mindenki nagyon izgatott volt, mivel tudták hogy amit látnak az ellenséges terület, és hogy ott kell majd végrehajtaniuk a feladatot. A Lucky Echo kapitánya a sapkáját igazgatta, és a beszélgetést is abbahagyta. A lövészek felkeltek, megmarkolták a golyószórókat, csattogva felhúzták őket és terpeszállásban, elszántan figyelték az eget, készen a kemény német vadászok támadására. Nem is telt bele olyan sok időbe és ellenséges területre értek. A motorok zúgása és a fedélzeti rádió recsegése különös hangulatot adott.  Még igazából nem Köln felett, de nem messze tőle voltak. Így is meggyűlt a bajuk a németekkel.

-Rob, ha jól látom két Gruppe támad felülről! -Mondta izgatottan a toronylövész. Végülis 54 ellenséges vadász nem semmi.

-Csessze meg... - Morogta magában Jackson majd a fedélzeti rádión visszaszólt - Akkor lőjétek a bitangokat! - Mikor ezt kimondta már a toronylövész és aki csak tudta igyekezett megtizedelni a németeket. Nem adták könnyen magukat.

A német gépek soros motorjai területüket védő dühödt oroszlánokként bőgtek. Ők pont ezt tették. A gépek fekete légcsavarkúpján a díszes fehér spirál végtelenül forgott, kicsi törékenynek látszó törzseiken pedig vaskereszt díszelgett. A pilóták elszántan próbálták a fejükben tartani hogy az amerikaiknak nagyobb okuk van félni tőlük, mint nekik a híres jenki gépektől. Hisz a bombázók egy idegen területet támadtak, ők pedig a hazájukat védték. A németek szétváltak és tüzet nyitottak a bombázókra majd az őket kísérő vadászokra. Két gép az egyik szélső bombázót támadta. Torkolattűz villant a pilóta arcába a szinkronizált gépfegyverekből, és a puskapor csipős szaga csapta meg az orrát miközben egy Fortress törzsére adott le lövéseket felülről. Oldalra rántotta a gépét hogy kitérjen a lövészek elől. Eltűnt a szeme elől a hatalmas bombázó formája, és újabbakat látott meg, miközben ereszkedett. Néhány száz méterrel alacsonyabban volt a nagy forduló után. Újra megtalálta a bombázót és alulról támadt rá. A gömbtoronylövész tüzet nyitott, de nem tudott pontosan célozni. A német sem célzott, csak lőtt, viszont sikerrel mivel egyszerre abbamaradt az ellenséges tűz. Egy tehetetlen német vadász amit kilőttek, belerepült egy bombázó farkába, egy amerikai kabinja pedig homályos lett a lövések okozta repedésektől és egy nagy vérfolttól. Elkezdték ölni egymást a vadászok és a lövészek, az idő pedig a németek ellen dolgozott, mivel a Fortressek köteléke egyenesen a kölni repülőgyár felé tartott.



Az amerikai bombázók fülkéjéből elkeseredett légi harcokat és füstölgő gépeket lehetett látni. Hooker százados a kötelék szélén repült, ez volt az ötödik bevetése a huszonötből. Feszült volt, mivel már harmadszor hallott hangos zörgést a feje felől, ami valószínűleg találat zaja volt. Idegesen forgatta jobbra-balra a fejét, de pont azt nem vette észre, ahogy a nagy zűrzavarban egy Me-109-es tartott egyenesen feléjük. A lövészek már lőtték őket de a német vadász is tüzet nyitott. Torkolattűz villant fel, a pilóták szeme pedig tágra nyílt. A vadász 13 mm-es gépágyúi átütötték a Fortress ablakát, és a másodpilóta, Will Milch hadnagy mellkasába fúródtak aki vértől áztatott dzsekijében, nyögve a kormányszarvra bukott.

-Azt a rohadt! -Kiáltotta Hooker, sokkosan. Egyedül kellett folytatnia a repülést.

Egy elszánt Messerschmitt pilóta egy több sebből vérző bombázóval akart végezni. A kellő távolságban megfordult és a védtelen törzslövészeket vette célba. A bal oldali kétségbeesetten lőtte, de nem tudta célon tartani a 12,5 mm-es golyószórót. A német vadászpilóta oxigénmaszkban és pilótaszemüvegben célkeresztbe vette a törzset, és tüzet nyitott. Jobbról balra haladva csattogtak a lövedékek a gép testén, majd ahogy billent a vadász úgy haladtak a lövedékek a lövész felé, majd hamarosan váll-mellkas magasságban eltalálta a német. A lövész vállából és kulcscsontjából húscafatok repültek, ő maga pedig hátraesett. A társa rémülten otthagyta a másik lövészállást és próbálta egyben tartani barátját. Eközben a német vadász aki nem is látta hogy végzett az egyik lövésszel, annyit vett észre, hogy abbahagyták a tüzelést. Ezután a motorokat vette célba. Az egy rossz, és egy köhögő motorral  bicegő bombázó kétségbeesetten próbált túlélni. Ekkor a Messzer mögött egy kék orrú, ezüstösen csillogó, Mustang tűnt fel, kabinteteje alatt egy sassal. A német hátranézett, de még időben észrevette az amerikait, így kiborította gépét, és egy merész dugóhúzóval próbálta lerázni. Ezután kissé összezavarodott, de nem volt sok ideje gondolkodni, mert a Mustang felülről megpróbált lecsapni rá. A bombázók kötelékében való ügyeskedés helyett elcsalta az amerikait, hogy zavartalanul elintézhessék a dolgukat. A P-51 mágnesként követte a  német gép szürke testét, mindketten jobbra-balra döntögették a gépet. Nem lehetett volna megmondani hogy melyikük az ügyesebb, ugyanis mindkét pilóta  szinte ugyanolyan remek képzettséggel rendelkezett. Már-már műrepülést rendeztek, a nehézségi erők pedig többször is az ülésbe paszírozták őket, összenyomták belső szerveiket, vagy az ájulás határára kerültek. Az ajkát harapdáló német hadnagynak támadt egy ötlete. Mielőtt még az amerikai lőtt volna, kinyitotta a fékszárnyait és levette a gázt, így a Mustang túlszáguldott rajta. Ezután a hadnagy visszaállította a fékszárnyakat, gázt adott, és célkeresztbe vette ellenségét. Nem gondolkodott, csak kihasználva vetélytársa zavarodottságát, tüzet nyitott, többször átlőve a szárnyait, és tönkretéve a magassági kormányát. Az amerikai hátranézett, a bal válla felett, és szeme sarkából a német gép szögletes formáját látta. Mikor észrevette hogy a gépet nem tudja fel-le mozgatni, nagy nehezen és kétségbeesetten a hátára fordította gépét, kinyitotta a kabintetőt, kicsatolta övét, és kiugrott. Ernyőt nyitott, majd várta a sorsát a német területen.

-Mindjárt Kölnhöz érünk! - Mondta a fedélzeti rádióba a Lucky Echo navigátora. A bombázótiszt, és az összes lövész feszülten figyelte, hogy mikor jönnek még németek.

-Németek tizenegy óránál! - Mondta George mély hangon az oxigénmaszk mögül, miközben balra fordította golyószóróját, és rövid sorozatokat adott le. A németek néhány kisebb, célt tévesztett lövéssel viszonozták a tüzet. A bombázó alulról kapott néhány találatot, majd egy kopott amerikai vadász felülről, hátulról lecsapott egy Fw-190-re. A lövések a masszív csillagmotort találták el, ami előbb füstölt, majd lángra kapott a sérülések miatt. A P-51 még lövéseket adott le a német gép szárnyára, vízszintes vezérsíkjára és törzsére. Miután úgy érezte hogy újabb győzelmi jelzést festhet a kabintető alá, balra csúsztatta a gépét, és visszaállt egy bombázó közelébe. Eközben a Focke-Wulf pilótája hangosan, pánikolva káromkodott és kiáltozott, ahogy a lángok körbenyaldosták a kabintetőt. Nem látta tisztán milyen magasan van, csak a műszerek pörgéséből tudta hogy milyen gyorsan veszít a magasságából. Egy szűk kis kabinban ült, miközben semmit sem látott, csak az ülésbe préselődött. Próbálta kinyitni a kabint, de feszült a helyén, és forró volt, a gép pedig lassan eltűnt a felhőkben. 

Jackson százados, Stover hadnagy és a gépük személyzete is látta már a célpontot. A bombázótiszt irányította a gépet a légvédelmi ütegek fekete pamacsai között a célpont felé. Bármelyik pillanatban kettétéphette a gépüket egy légvédelmi lövedék, nagyon nem csinálták szívesen. A hatalmas gépet sem rángathatták jobbra-balra hogy kitérjenek előlük. Egyenesen kellett repülni, és tartani a köteléket. Az egyik szélen repülő gép jobb szárnyát érte egy lövés. A gép oldalra dőlt, majd orra bukott, a hátára fordult, és tehetetlenül zuhanni kezdett, tele bombával. A rádióban különböző gépekből recsegtek pilóták és rádiósok hangjai, volt amelyik elmondta milyen messze van még a célpont, volt amelyik ordított a zuhanó gépből. A gép folyamatosan remegett, Jackson pedig egy "Szét ne ess, öreg" biztatást motyogott az orra alatt. Hamarosan megszólalt a bombázótiszt.

-Célon vagyunk, Kreepsék és a többiek elől már szórják is. -Mondta, majd lassan kinyíltak a Lucky Echo bombakamrájának ajtajai, és elkezdte szórni a bombákat amik pörögve zuhantak, lent pedig vörös, narancssárga villanások, fekete füsttel társítva látszottak. A gép személyzete ideges és fáradt volt, kissé örültek hogy hazamehetnek. Haza, hogy másnap újra bevetésre induljanak. A Lucky Echo pilótái nagyokat bólintottak és hosszúakat pislogtak. Jackson százados, miután elindultak haza, tátott szájjal bámult maga elé az oxigénmaszk mögül.